Hírek

Encore - In Concert (Amatőr felvételek) 9795-200px
5 398 Ft 5 598 Ft A teljes album ára

Fanfare: Annie Fischer: SCHUBERT, CHOPIN, SCHUMANN HUNGAROTON lemezen

Fischer Annie legeslegelső élő koncertfelvételének anyaga, mely az Encore In Concert nevet viseli, a kísérőszöveg tanúsága szerint Dévény Anna állhatatosságának köszönheti létét. Fischer közismerten irtózott a mikrofontól, sokkal jobban, mint Szvjatoszlav Richter vagy Toscanini; néha már a hangverseny rögzítésének a tudata is blokkolta alkotóerejét. Mindig felszabadultan önmagát adta, ha azt hitte, nincs mikrofon a közelben. Ezért amikor Dévény ezeket a hangversenyeket felvette, nagyon vigyázott, hogy ki ne derüljön e tény. (Dévény egészen az utolsó évekig nem ismerte Fischer Anniet személyesen; ennek ellenére műsorfüzeteket, kritikákat és írásokat is gyűjtött róla és szükség esetén akár kézzel is lemásolta azokat.)

Meg kell azonban jegyeznem, hogy e felvételek, bár valóban „sztereó” minőségűek, Dévény hordozható ITT magnetofonján készültek. Györi János hangmérnök jól megtisztította, újból kiegyenlítette és hallgathatóvá tette őket. Ezt a tényt azonban az előadásoknál figyelembe kell venni. Első osztályú, időnként elképesztő művészi tökéletesség szólal meg a felvételeken, de a hangminőség aligha csigázza fel az ember fantáziáját, ha nem HD/SACD rajongó.

Ezt előrebocsátva megjegyzem, hogy teljesen elképesztő, amit Fischer a legtöbb zenével csinál, különösen Schubert Impromptu-jeivel (az utolsónál ujjai mintegy önállósulva repülnek a billentyűk felett) és a Chopin-anyagban. A frázisok sajátos alakításához és színezéséhez minden képzelőerejét beveti. Saját páratlan Beethoven-zongoraszonátái sorozatában (melynek poszthumusz kiadását a fülszöveg tanúsága szerint ő engedélyezte) halljuk a játékot a tűzzel, melyet ő maga idézett elő. Fischer mestere volt a retorikai frazeálásnak, annak a kifejezési módnak, mely a pianizmus romantikus iskolájának elengedhetetlen részét képezte, és többé-kevésbé ki is halt, mire ezek a zongoraestek sorra kerültek. Kivételt az e korból származó zongoristák képeznek, mint Cherkassky, Rubinstein és maga Fischer. Ennek a stílusnak bizonyos értelemben el kellett tűnnie, mert követése túl nehéznek bizonyult, hacsak nem volt a művész a legmagasabb fokú integritás és művészi érzékenység birtokában. Csakúgy, mint a „bel canto” énekiskolának, ahol számos rubato-hatást, rallentandót és jó adag dekoratív haszontalanságot iktattak be önkényesen (és néha látszólag találomra) a zenébe, s mely egyszerűen túl nehéznek bizonyult, hogy e stílus túlzás nélkül követhető legyen. Így korunk művészi órája Shura Cherkasskynál és Annie Fischernél hagyta lefutni a homokot, előadásaikat életükben a lehető legjobban megőrizve, de nem biztatva más művészeket erre a játékmódra. Időnként akad még egy-egy excentrikus ember, aki stilisztikailag az ő múzsájukat követi, de összességében e felvételek már egy eltűnt zenei világra nyitnak ablakot.

Chopin Balladája azért is figyelemre méltó, mert Fischer 1994. október 24-i utolsó szolnoki nyilvános hangversenyéről való. Programján csak Mozart d-moll zongoraversenye szerepelt és a kísérőfüzet szerint előre kikötötte, hogy nem játszik ráadást. Mozart-előadását azonban a közönség olyan lelkesen és hangosan ünnepelte, hogy Fischer „rezignáltan” visszatért a zongorához és ráadásokat kezdett játszani ... Schubertet, Chopint és Lisztet, egy egész sorozatot, messze túllépve a Mozart zongoraversenyére fordított időt. Ironikus módon, e késői előadásnak halkabb és fémesebb a hangja, mint az 1977-es felvételé; a magas hangok redukálása és mind a sávközép, mind a basszus feljavítása csodát művel. De milyen előadás! Sajátos, rendkívüli energiája van, mintha Fischer tudná, hogy ez lesz utolsó nyilvános fellépése és meg akarná osztani hallgatóságával mindazt, amije még maradt. Körülbelül a harmadánál hirtelen sötét hangulatba kerül és a fortepedált használja, hogy összemossa a hangokat, melyből csak akkor lép ki, amikor visszatér a fődallamhoz.

Az 1978. február 7-i hangverseny, melyen Schumann Fantáziája és Chopin Szonátája hangzott el, a felvételen ugyancsak valamelyest fémesen szól; készítse tehát elő az audio szerkesztőt e sávokhoz is. Ezúttal Fischer különösen feldobott hangulatban volt, így ezek az előadások a Schumann-mű második tételében előforduló néhány elütés ellenére parázslanak az intenzitástól. Ez a (jobb híján) ideges impulzivitásnak nevezhető érzés Fischer Chopin Szonáta-interpretációját is átjárja, és a lengyel zeneszerző zenéjét közelebb hozza Beethovenről vagy Lisztről alkotott felfogásához (aki maga is Chopin barátja volt). Modern korunkban, amikor a műveket úgy próbáljuk előadni, ahogy szerintünk maga a zeneszerző tette, vagy legalább úgy, ahogy erre a zeneszerző életében sor került, a Fischer Anniéhez hasonló, az átlagtól eltérő interpretáció a zeneszerző „szándékának” különös, ha nem is szándékos elferdítésének tűnhet. De ki tudja, mi volt valójában a zeneszerző „szándéka” ebben a műben és hogy mindig ugyanúgy játszotta-e? Egykor talán maga Chopin is ugyanolyan lázas intenzitással adta elő például e szonáta Scherzóját, mint amilyen benyomást Fischer kelt, amikor miniatűr Mephisto keringővé változtatja a szélső részekben és meglepően lágy nocturne-szerű hangulatot kelt középen. A lényeg az, hogy a kotta megengedi ezt az értelmezést, de annak kísérletét még senki másnál nem hallottam. A Gyászinduló közepén, a panaszos dúr-dallam során a tempót is felgyorsítja egy kicsit, míg az indulót lassabban játssza.

A jól ismert Kinderszenen itteni előadása játékosabbnak és mint ciklus szerkezetileg „kötöttebbnek” tűnik, mint sok más előadás, beleértve Clara Haskilét is, bár a „Träumerei” különösen lágy és vágyakozó olvasatot kap. Ezt a nagyszerű előadást háttérbe szorítja azonban Schumann Szonátájának izzó interpretációja, ahol mélyen a billentyűkbe ás, hogy (a nem túl tökéletes hangzás ellenére) a valaha hallott legmeglepőbb hangzást hozza ki belőlük. Időnként motorikus ritmusba csap át, mely lehetővé teszi számára, hogy minden megerőltetés nélkül zenéljen, máskor visszafogja a tempót és nagyon hatásosan kiszélesíti a frázist. Megint máskor beleveti magát a basszus-hangokba, mint egy párduc, amikor áldozatára les a bozótban. De soha nem kiszámítható, mechanikus vagy nélkülözi az egyes frázisokhoz szükséges érzelmet.
Ez a sorozat az ideálisnál gyengébb hangzás és az elég jó, de nem ragyogó Kinderszenen ellenére is nélkülözhetetlen mindazoknak, akik már Fischer-rajongók. Akik még nem fedezték fel őt, azoknak kezdésként a BBC Legends CD-je ajánlható, mely jobban hangzik és néhány meglepő előadást is tartalmaz. Előbb vagy utóbb azonban erre is vágynak fognak.
(Lynn René Bayley - Classical Music Reviews - Composers & Works, Fanfare Magazine, 2015. február 26, csütörtök)

Cím: Encore In Concert

Zeneszerzők: Franz Schubert; Frédéric Chopin; Robert Schumann

Előadó: Fischer Annie (zongora)

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32750-51

2015. április 13.Hungaroton