Hírek

Hegedűversenyek 9801-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Élet és Irodalom: Népszerű vizeken

Az idén harmincnegyedik éve működő, szombathelyi székhelyű Capella Savaria, Magyarország leghosszabb ideje fennálló historikus régizenei együttese a közelmúltban dinamikusan gyarapította amúgy is impozáns diszkográfiáját. Az együttes hőskorának meghatározó karmestere, Nicholas McGegan vezényletével készítették el két esztendeje Mendelssohn-lemezüket a Hegedűverseny és az Olasz szimfónia egy-egy kevéssé ismert változatából; megjelent a Capella előadásában Vivaldi Négy évszakja; napvilágot látott egy karácsonyi lemez olyan slágerekkel, mint Corelli Karácsonyi concerto grossója (op. 6, no. 6, g-moll), Pachelbel D-dúr kánonja, a Boldog lelkek tánca Gluck Orfeuszából, a Pifa Händel Messiásából, az Air Bach D-dúr szvitjéből és a híres Jesu bleibet meine Freude korál a 147. kantátából (Herz und Mund und Tat und Leben). Igaz, hogy az említetteket egy ritkaságokból álló CD követte Joseph Martin Kraus („a svéd Mozart”) két szimfóniájával és egy hegedűversenyével, a folytatás azonban, melyről e cikkben szó lesz – Bach hegedűversenyeinek felvétele –, mégis azt a tendenciát látszik erősíteni, amelyet az eddigiek sugallnak: az utóbbi idők Capella Savaria-lemezei műsorukkal mintha erőteljes lépést tennének a jól ismert, népszerű darabok, a törzsrepertoár felé.

Mindez örömmel helyeselhető: fontos és elismerésre méltó, ha egy korhű régizenei előadásokat létrehozó műhely sok éven át játszik különféle ritkaságokat, felfedezve és felfedeztetve a zenehallgatókkal a zenetörténet elhanyagolt értékeit (ebből a munkából a Capella Savaria évtizedeken át derekasan kivette a részét), ám épp olyan fontos, hogy az előadók a legnagyobb mesterek legnagyobb művein is lemérjék tudásukat és rátermettségüket. És persze ne feledkezzünk meg a közönségről: amennyire szereti a kuriózumokat, épp olyan szívesen fogadja saját legkedvesebb hazai együtteseinek egyikétől azokat a zenetörténeti slágereket is, amelyeket egyébiránt főként a nagy külföldi zenekaroktól és szólistáktól van módja meghallgatni.

Mikor veheti a bátorságot egy régizenei együttes, hogy a legnagyobb mesterek legnagyobb műveit tűzze műsorra – azokat tehát, amelyek előadásakor veszélyesen megnő az összehasonlításra kínálkozó más interpretációk (köztük az etalonnak számító leghíresebb, legsikeresebb felvételek) száma? Nyilvánvalóan akkor, ha elég érettnek érzi magát a megmérettetéshez; ha úgy gondolja, eleget tud már ahhoz, hogy ezen a kockázatosabb terepen is kiálljon a nyilvánosság elé. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a Capella Savariát a mögötte álló három és fél évtized munkája feljogosítja és alkalmassá teszi erre. A felsorolt felvételeket mind ismerem, valamennyiről írtam recenziót, és állíthatom, az ezeken tapasztalható színvonal egyenletesen magas, indokolttá teszi, hogy az együttes összemérje magát a nemzetközi élvonallal. (Ugyanez örömtelien vonatkozik a hazai régizenei szcéna más meghatározó együtteseire is: világszínvonalú produkciókat hallhatunk az Orfeo Zenekartól vagy a Savaria Barokk Zenekartól éppúgy, mint a sajnos ritkán aktív Concerto Armonicótól – és a lista folytatható. Az utóbbi években ugyanis, minden különösebb felhajtás nélkül áttörés zajlott le a hazai historikus előadópraxisban – érdekes módon szinte egyszerre azzal a másik áttöréssel, amely a kortárs zenei produkciók terén idehaza bekövetkezett.)

A felsorolt lemezeken rendre a Capella Savaria kitűnő művészeti vezetője, Kalló Zsolt játssza a hegedűversenyek szólóit. Ő a protagonistája a négy Bach-concerto lemezének is. A négyből ebben az alakjában csak kettő eredeti: az a-moll hegedűverseny (BWV 1041) és az E-dúr hegedűverseny (BWV 1042). A d-moll concerto (BWV 1052R) és a g-moll concerto (BWV 1056R) Kalló rekonstrukciója – előbbit a d-moll, utóbbit az f-moll csembalóverseny fennmaradt anyagából alkotta meg a zenei „visszakövetkeztetés” módszerével. A rekonstrukciók minőségét jelzi, hogy az a hallgató, aki – tételezzük fel – gyanútlanul hallgatja végig a lemezt, nem tudván arról, hogy így, ebben az alakban nem mind a négy versenymű teljes egészében Bach saját munkája, biztosan nem veszi észre az „idegenkezűséget”.

A Capella Savaria tömör, ugyanakkor áttetsző hangzással, mozgékony ritmussal, hangsúlygazdagon és elemző tagolással játszik – azt talán külön nem is kell mondanom, hogy igényes technikai kidolgozással és tiszta intonációval. Tetszik a nyitótételek energiája és tartása, a finálék sodra s köztük a lassú középtételek súlya, meditatív karaktere, ugyanakkor jellegzetes „menős” tempója. A négy concerto közül három moll darab – de a Capella Savaria tolmácsolásában egészen más az a-moll versenymű gyors tételeinek „fényáteresztő” levegős textúrája és szökellő könnyedsége, mint a d-moll koncert sűrű, sötét tónusa és elszántan előrefúródó lendülete. Kalló Zsolt választékosan és elegánsan hegedül. Virtuozitása ezúttal nem tűnik olyan reprezentatívnak, mint A négy évszak Vivaldi-concertóinak felvételén – de a Bach-tételek nem is ezt igénylik, inkább egy bensőségesebb, elmélyültebb, nem kevésbé energikus közelítésmódot, amely viszont kétségkívül jellemzi a művész zenei magatartását. Vonzó, hogy Kalló nem törekszik lekerekített, mindenáron „szép” hangra, mer karcos lenni, a gyors tételek figuratív szakaszaiban kockázatvállaló és impulzív, a lassú tételek fioritúráit pedig már-már azzal a fajta szabadsággal bontja ki, amelyet a népzenei hegedűsöktől ismerünk. Üdítően friss, felfedezően elfogulatlan olvasat. (Csengery Kristóf)

Cím: Hegedűversenyek

Zeneszerző: Johann Sebastian Bach

Előadó: Kalló Zsolt és a Capella Savaria

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32749

2014. november 27.Hungaroton