Hírek

Lead_picture_64

A Hungaroton nemzetközi sikere – ICMA-jelölés két kategóriában

Két kiadványával is jelentős nemzetközi sikert ért el a Hungaroton az International Classical Music Awards (ICMA) 2017. évi szavazásán. A Versenymű kategóriában Várjon Dénes és a Concerto Budapest Beethoven-albuma, míg az Archív kategóriában a Bartók the Pianist című CD-válogatás került az ICMA hivatalos jelöltjei közé – tájékoztatott a szavazás után, november 17-én Remy Franck luxemburgi zenetörténész, a zsűri elnöke. A díjkiosztó gálakoncertet 2017. április 1-jén, a patinás lipcsei Gewandhausban rendezik.

Várjon Dénes zongoraművész 2015-ben a Concerto Budapest közreműködésével, Keller András vezényletével vette lemezre Beethoven összes zongoraversenyét a Hungarotonnál. Az International Classical Music Awards (ICMA) zsűrijének értékelése szerint „hangfelvételek, köztük igen reprezentatív előadások sokasága készült már erről az öt műről. A két magyar művésznek mégis sikerült újat mondania (...) Várjon úgy játszik feltűnő szabadsággal és spontaneitással, hogy közben mindvégig ott van benne a megtalált ideális forma.” A Versenymű kategóriában jelölt felvétel értékét növeli, hogy Várjon Dénes és Keller András „versenytársai” – vagyis a 2017. évi ICMA-jelöltek – között olyan világsztárok szerepelnek, mint Patricia Kopacsinszkaja, Steven Isserlis, Heinz Holliger, Vilde Frang, Janine Jansen és Antonio Pappano.

A Bartók the Pianist című album Bartók Béla zongorajátékának örökérvényű keresztmetszetét adja. Az első korongon a 20. századi magyar zene géniusza saját szóló-kompozícióit, míg a második lemezen Scarlatti, Brahms, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán alkotásait és saját kamaradarabjait játssza. Az ICMA zsűrijének értékelése szerint a felvételek zenetörténeti értéke mellett „briliáns billentéskultúra, a hangszer teljes színgazdagságát érvényesítő játékmód teszi egyedivé Bartók Béla interpretációit”. Az Archív kategória jelöltjei között szerepel még többek között Fritz Wunderlich énekművész, Emil Gilels zongoraművész és Jevgenyij Mravinszkij karmester.

Az International Classical Music Awards (ICMA) a világ vezető független hanglemez-szakmai díja, amelynek odaítélésében üzleti-kereskedelmi szempontok nem játszanak szerepet. A nemzetközi zsűri elnöke Remy Franck, a luxemburgi Pizzicato szaklap főszerkesztője. A zsűriben részt vevő további médiumok és szervezetek: Andante (Törökország), Crescendo (Belgium), Das Orchester (Németország), Gramofon (Magyarország), Horvát Rádió és Televízió (Horvátország), MDR Kultur (Németország), Musica (Olaszország), Musik und Theater (Svájc), Opera (Nagy-Britannia), Orpheus (Oroszország), ResMusica (Franciaország), Rondo Classic (Finnország), Scherzo (Spanyolország), IMZ International Music + Media Centre (Ausztria).

2016. november 17.Hungaroton

Transzcendens etűdök 9807-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Elismerő oklevél Liszt Transzcendens etűdjeinek felvételéért!

A 39. Liszt Ferenc Nemzetközi Lemez-Nagydíj zsűrije 15 lemez közül elismerő oklevéllel díjazta a Liszt Ferenc Transzcendens etűdjeit Balog József zongoraművész előadásában tartalmazó kiadványunkat. A zsűri indoklása szerint Balog „Kiemelkedő képességű pianista: a legnehezebb technikai elemeket hibátlanul oldja meg, de mindig az élő koncertek élményét nyújtja.”

Nagydíjban részesült Szokolay Balázs h-moll szonáta és Goran Filipec Paganini etűdök – Velencei karnevál előadása.

Gratulálunk a díjazottaknak!

2016. október 21.Hungaroton

The Soul of Lady Harmsworth 9817-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Gramophone: The Soul of Lady Harmsworth

Micsoda remek cím ez egy XIX. századi romantikus hegedűminiatűröket felvonultató válogatásnak! A Lady Harmsworth egy 1703-ben, Antonio Stradivari által készített mesterhegedű, s bár a Hungaroton-lemez ezt nem hangsúlyozza, a művész a hangszert kölcsönbe kapta a chicágói Stradivarius Társaságtól. A hegedű nemcsak gyönyörű látvány, a hangja is egészen különleges. Egy szakértő úgy jellemezte, hogy ez egy nagy ívű hangra képes, derűs hangszínű hegedű, melynek színgazdagsága pont olyan, mint amilyennek csodaszép politúrja ígéri…

Azok, akik Baráti lemezén gyönyörűséges és egyben virtuóz muzsikálásra számítanak, bizony nem fognak csalódni: a lemezen elsőrangú előadást hallhatunk. Az 1979-ben Budapesten született művész hegedűjátéka Vengerovot juttatja eszünkbe: a hangok intenzitása, a már-már zabolátlan lendületesség és a sztratoszféra tetejéig fel-felnyúló hangok hallatán libabőrös lesz az ember. Farkas Gábor zongorista sem csak dísznek van a szólista mellé téve: a pontos és pattogós ritmus a három Sarasate-darab zongorakíséretében magáért beszél és legalább akkora szerepe van a hangzásban, mint a hegedűnek. S noha sokszor háttérbe szorul a zongora, vagy különválasztják a kíséretet a hegedűtől, a lemezen hallható darabok komponistái, különösen Csajkovszkij, egytől-egyig olyan zongorakíséretet írtak, amire érdemes odafigyelni. Figyeljük csak meg ugyanezekben a darabokban Ruggiero Ricci játékát az 1950-es évek Decca-lemezein, hogy a hegedű milyen túláradóan, a művész technikai zsenialitását előtérbe helyezve szól; míg szegény zongoristák – Louis Persinger és Ernest Lush – nevét említésre is alig méltatják. Baráti és Farkas vállvetve, egységben muzsikálnak és ezzel a hatás is nagyobb – még akkor is, ha bizonyos darabok, mint a Zapateado vagy a Moto perpetuo kicsit kimértebb tempóban szólalnak meg.

Mivel most abban a ritkaságban is részünk lehet, hogy megcsodáljuk Ernst szólóhegedűre írt átiratát Schubert Erlkönigjére, és végre egyszer a Csajkovszkij-ciklus mindhárom tételét is egy helyen hallhatjuk, ezért a lemezt minden érdeklődőnek szívből ajánljuk. (Jeremy Nicholas, Gramophone, 2016. január)

Cím: The Soul of Lady Harmsworth

Zeneszerzők: Pablo de Sarasate, Henryk Wieniawski, Heinrich Wilhelm Ernst, Pjotr Iljics Csajkovszkij, Niccolò Paganini

Előadók: Baráti Kristóf – hegedű, Farkas Gábor – zongora

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32760

2016. január 12.Hungaroton

Transzcendens etűdök 9807-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Classical.net: Liszt: Transzcendens etűdök

Balog a Harmonies du soir-ban élete egyik legjobbját nyújtja; a főtémát többféle köntösbe bújtatva, hibátlan dinamikával játssza, ahol az elegancia és a szenvedély arányos mértékben ötvöződik. A művész pedáljátéka alaposan átgondolt, ugyanakkor kreatív: gyakran egészen krémes hangzást produkál; pedálok nélkül viszont a megszólaltatott hangzás áthatóbb, mégsem túl tompa vagy túl harsány. Összességében Balog finoman, az árnyalatokat szépen megjelenítve és fantáziadúsan játszik. A Paysage tételt gyönyörűen tagolja, a Mazeppa tüzes, drámai és izgalmas… Balog ízlésesen, gyakran kimondottan ötletgazdag módon zongorázik. A jelenleg kapható Liszt-felvételeket nézve remek alternatíva, ezért bátran ajánlom a Liszt-rajongóknak és zenei mindenevőknek egyaránt. (Robert Cummings)

2015. november 18.Hungaroton

Transzcendens etűdök 9807-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

International Gramophone Magazine: Liszt: Transzcendens etűdök

Amikor az első tétel (Preludio) első hangja felcsendül, rögtön hátradőlhetünk és megnyugodhatunk: Balog nemcsak magabiztosan játssza Lisztet, de tökéletesen is tolmácsolja a Liszt által megálmodott zenei világot. A leírt hangjegyekhez szinte szolgai módon ragaszkodik: ha a szerző utasítása ppp, akkor minden túlzás nélkül ez fog megszólalni, és Balog minden szerzői utasítást ugyanilyen pontosan be is tart (figyeljük csak meg milyen finoman válaszol a Wilde Jagd második témájában az üstdobszerű hangokra). Összegezve: Balog előadásmódja ezen a lemezen figyelemre méltó. (Jeremy Nicholas)

2015. november 18.Hungaroton

Hegedűversenyek 9815-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Early Music Review: Haydn: Hegedűversenyek

Haydn hegedűversenyei közel sem annyira népszerűek, mint csellóra írt versenyművei, s a hegedűsök meglehetősen ritkán adják ezeket elő, akárcsak Mozart hasonló darabjait. A szupervirtuóz Locatelli- és Vivaldi-művek után valami súlyosabbra vágynak, ezért ezeket a Haydn-darabokat többnyire fiatal művészek játsszák, szakmai karrierjük kezdetén. Ez bizony elég nagy kár, hiszen ahogy ez a kiváló lemez is bizonyítja, ezek a versenyművek – már ha kellő műgonddal és gyengédséggel adják elő – pompás mesterremekek, bennük a korszak legszebb lassú tételeivel.

Ha mindehhez hozzávesszük a Capella Savaria 4-4-3-2-1 arányban összeállított vonóskarát (fagottal és csemballóval kiegészülve), Nicholas McGegan karmesteri pálcáját és Kalló Zsolt kiegyensúlyozott hegedűjátékát, az eredmény egy teljes órányi pazar élvezet – pedig Haydn itt barátja, Tommasini hangszerének legvégső határait feszegeti.

Kalló 2014-es Liszt-díja teljes mértékben megérdemelt, hiszen a művész már egy egész sor olyan hegedűművet tűzött műsorra odahaza, amelyről azelőtt nem is hallottunk. Ezen a lemezen a kadenciák viszik el a pálmát. Az egészen kivételes betétek nyilvánvalóan nem a zeneszerző tollából származnak, így kétségkívül a szólista saját maga írta. A műbe tökéletesen illeszkedő kadenciákat Kalló végig elegáns és egyenletes virtuozitással játssza. Olyan szívmelengetően bársonyos hangzást tud elővarázsolni hangszeréből és olyan ravaszul díszített vibrátókat alkalmaz, hogy az minden hegedűs számára példaértékű lehet. (Brian Clark, Early Music Review)

Cím: Hegedűvesenyek

Zeneszerző: Joseph Haydn

Előadók: Kalló Zsolt, Capella Savaria, Nicholas McGegan

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32770

2015. augusztus 28.Hungaroton

Hegedű-zongoraszonáták 9800-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

The Strad: Hegedűszonáták Mozart pályafutásának korai és későbbi szakaszából

Bár a kísérőfüzet nem tesz említést korhű hangszerek használatáról, az előadás hangminősége és stílusa a felvételt ebbe a kategóriába sorolná. A K305-ös szonáta vidám felfogásából adódóan Fejérvári Zoltán staccato billentyű-játéka ideálisan egészül ki Kállai Ernő fiatal magyar hegedűs takarékos vibrato használatával. A darab a K304-essal együtt Mozart korai kéttételes szonátáinak egyike, s a duó ragaszkodik is a zeneszerző meghatározásához: „szonáták billentyűs hangszerre hegedűkísérettel”. Fejérvári feszes trillái valóban a csembaló hangzásához állnak közel.
A CD további részén Mozart későbbi életének nagyobb terjedelmű szonátái szólalnak meg; a hangszerek most egyformán a központban vannak. A szélső tételek tempója élénk, anélkül hogy elsietett lenne, a központi andanték ékesszóló líraisággal áradnak. Különösen a K454-es szonáta nyitótételének pajkos megközelítését élveztem; ez a hangulat folytatódik a K526-os szonáta előadásában is. Sok skálamenet, mely annyi lemezen indokolatlanul elsietve hallható, itt tökéletes artikulációval szólal meg.
A hangmérnökök csodálatra méltó egyensúlyt teremtenek a hangszerek között s bár a hegedűszólam nem jelent nagy kihívást e négy műben, Kállai kifinomult és elegáns játéka is hozzájárul a nagyon ajánlott felvétel besoroláshoz. (DAVID DENTON, 2015. május - The Strad)

Cím: Mozart: Szonáta hegedűre és zongorára

Zeneszerző: W. A. Mozart

Előadók: Kállai Ernő (hegedű), Fejérvári Zoltán (zongora)

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32740

2015. július 01.Hungaroton

Divertimentók – Egy kis éji zene 9808-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Gramofon: Mozart: Divertimentók és Egy kis éji zene

Fiatalos lendület, a szólamok könnyed mozgása és magabiztosság jellemzi az Anima Musicæ Kamarazenekar Mozart-divertimentókból összeállított lemezét. A szerző a D-dúr (K.136), a B-dúr (K. 137) és az F-dúr (K. 138), “salzburgi szimfóniáknak” is nevezett kompozíciói írásakor még csak tizenhat éves, de már kora jelentős komponistája volt. Az inkább szólisztikus, semmint kamarazenekari művek magas követelményeket támasztanak az előadókkal szemben. Előadásukat éppen az teszi rendkívül vonzóvá, hogy ezekből a hallgató mit sem érzékel. A lemez negyedikként felhangzó darabja a komolyzenei slágerek között is vezető Egy kis éji zene (K. 525). Ez a mű az egyik legnapsugarasabb Mozart-kompozíció — sugallja az Anima Musicæ interpretációja. Felhőtlen öröm és gyermeki gondtalanság - mindannyiunk leghőbb vágya hallatszik a felvételen. (Gramofon, 2015. nyár)

Cím: Divertimentók és Egy kis éji zene

Zeneszerzők: W. A. Mozart

Előadók: Anima Musicæ Kamarazenekar

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32752

2015. június 12.Hungaroton

Classical Sonatas for Harp 9806-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Gramofon: Gulyás Csilla: Klasszikus Szonáták Hárfára

Gulyás Csilla önálló albumain rendre szólistaként mutatkozik meg, zenei érdeklődésének, ízlésének egy-egy markáns aspektusából. Most arra a korszakra irányítja a zenekedvelők figyelmét, amikor — a 18. század második felében — a hárfa népszerűsége oly mértékben megnőtt, hogy szükségessé vált a nagyüzemi gyártása. Hallhatjuk a pedálos hárfára készült, legelső szólódarabként számontartott C. Ph. E. Bach-művet; két híres hárfaművész-zeneszerző egy-egy hangszertechnikailag igényes darabját és a kilencéves Mozart hegedűkíséretes szonátáinak egyikét. Ebben — miként az első kiadás címplaján is olvasható — a billentyűs hangszer szólama hárfán is játszató. Ez utóbbit Kállai Ernő közreműködésével játssza Gulyás Csilla. Az ő hangszere még “többet tud”, mint az e repertoárt életre hívó előd — de bemikrofonozása napjainkban is igen komoly feladat.
(Gramofon, 2015. nyár)

Cím: Klasszikus Szonáták Hárfára

Zeneszerzők: C. P. E. Bach; Francesco Petrini; W. A. Mozart; Jean-Baptiste Krumpholtz

Előadók: Gulyás Csilla (hárfa), Kállai Ernő (hegedű)

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32753

2015. június 12.Hungaroton

Transzcendens etűdök 9807-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Gramofon: Liszt: Transzcendens etűdök

Liszt transzcendens etűdjei hihetetlen kihívást jelentenek a zongoristáknak; eseményszámba megy, ha valaki egyetlen koncerten eljátssza a 12 etűdöt. Lemezfelvételeket viszont találunk bőségesen, a legújabb Balog Józsefé.
Liszt eredetileg 48 etűdöt tervezett írni — szokása szerint több változatban. A fiatalkori verziókat szó szerint eltüntette a piacról: egyedül a Härtel-kiadást ismerte el legitimnek. 1839-ben Grandes études címmel jelentek meg a Schumann szavaival élve “igazi vihar- és rettenetetűdök”, majd 1852-ben a szakma által kíváncsian várt változatok, melyek letisztultabbak, kevésbé virtuózak, néhányuk feliratot is kapott. Az etűdök közt van rövid, bevezető zene, csodálatos szépségű, már-már chopini (Ricordanza); irodalmi vonatkozású mű (Mazeppa, Látomás), Beethoven Eroica-szimfóniájára utaló, azonos melléknevű. És csak az utolsó sorozatban szereplő etűd is van, amelynek kromatikus témáját Henry Mancini jó érzékkel kölcsönözte. Lírai és vad darabok különös halmaza. Balog József játékában a lágyabb darabokat, szakaszokat érzi a hallgató meggyőzőnek, bár több pianót is elbírnak e részek, és talán több líraiságot, költői megoldást. A Ricordanza ködösségét jobban ki lehetett volna emelni, de nagyon szép az Esti harmóniák záró szakasza vagy a Hópelyhek nyitása. A “nagy” virtuóz etűdök közül a Wilde Jagd a legjobban megfogott, a Mazeppa szaggatott, óvatoskodó helyenként, nem hengerli le a hallgatót. Az Eroica oktávos szakasza a zárás előtt kissé iskolás. A vezető szólam nincs mindig kiemelve, több cezúra, lassítás-belemenés is lehetne az etűdökben. Balog József technikailag igen jól megoldotta a feladatot - aki először hallja a 12 etűdöt, annak felfedezés lesz a művész játéka.(Lehotka Ildikó)

Cím: Transzcendens etűdök

Zeneszerző: Liszt Ferenc

Előadó: Balog József (zongora)

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32736

2015. június 12.Hungaroton

Café Kállai 9811-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Kávé habbal

Többgenerációs projekt a javából: a Kállai Kiss muzsikusdinasztia legidősebb és középső tagjának Kállai Kávéház címmel jelent meg a legújabb lemeze.

Ifjabb Kállai Kiss Ernő - édesapja után - a klarinétot szemelte ki magának, csakhogy vézna gyerek volt, “kifújta a tüdejét”, így a hegedű sokkal praktikusabb megoldásnak tűnt számára. De még milyennek! A kisfiú kilencesztendős korától már a legendás Járóka Sándortól tanult, tizennégy évesen saját zenekara volt. Az idősebb Kállai Kiss Ernő esetében sem hangzatos reklámfogás a Klarinétkirály elnevezés: maga Benny Goodman, a legnagyobb dzsesszklarinétosok egyike nevezte így közös fellépésük után.
A családi hagyomány nem szakad meg, de az ifjabb Kállai Kiss fia, Ernő a klasszikus zenét választotta. Ő Itzhak Perlman tanítványa volt.

A lemez a békebeli kávéházi hangulatot idézi meg. Sokszínű, jó ízléssel válogatott lemez: magyar nóták, Fényes Szabolcs-, Eisemann- és Seress Rezső-szerzemények is szerepelnek rajta, mégsem fullad sablonos slágerdurrogtatásba. A túlnyomórészt melankolikus anyag nem tolakodó.
(Csepelyi Adrienn írása a Népszabadság 2015. április 29-i számában)

Cím: Kállai Kávéház

Előadók: Ifj. Kállai Kiss Ernő, Kállai Kiss Ernő, Kállai Gypsy Band

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 10342

2015. május 06.Hungaroton

Encore - In Concert (Amatőr felvételek) 9795-200px
5 398 Ft 5 598 Ft A teljes album ára

Fanfare: Annie Fischer: SCHUBERT, CHOPIN, SCHUMANN HUNGAROTON lemezen

Fischer Annie legeslegelső élő koncertfelvételének anyaga, mely az Encore In Concert nevet viseli, a kísérőszöveg tanúsága szerint Dévény Anna állhatatosságának köszönheti létét. Fischer közismerten irtózott a mikrofontól, sokkal jobban, mint Szvjatoszlav Richter vagy Toscanini; néha már a hangverseny rögzítésének a tudata is blokkolta alkotóerejét. Mindig felszabadultan önmagát adta, ha azt hitte, nincs mikrofon a közelben. Ezért amikor Dévény ezeket a hangversenyeket felvette, nagyon vigyázott, hogy ki ne derüljön e tény. (Dévény egészen az utolsó évekig nem ismerte Fischer Anniet személyesen; ennek ellenére műsorfüzeteket, kritikákat és írásokat is gyűjtött róla és szükség esetén akár kézzel is lemásolta azokat.)

Meg kell azonban jegyeznem, hogy e felvételek, bár valóban „sztereó” minőségűek, Dévény hordozható ITT magnetofonján készültek. Györi János hangmérnök jól megtisztította, újból kiegyenlítette és hallgathatóvá tette őket. Ezt a tényt azonban az előadásoknál figyelembe kell venni. Első osztályú, időnként elképesztő művészi tökéletesség szólal meg a felvételeken, de a hangminőség aligha csigázza fel az ember fantáziáját, ha nem HD/SACD rajongó.

Ezt előrebocsátva megjegyzem, hogy teljesen elképesztő, amit Fischer a legtöbb zenével csinál, különösen Schubert Impromptu-jeivel (az utolsónál ujjai mintegy önállósulva repülnek a billentyűk felett) és a Chopin-anyagban. A frázisok sajátos alakításához és színezéséhez minden képzelőerejét beveti. Saját páratlan Beethoven-zongoraszonátái sorozatában (melynek poszthumusz kiadását a fülszöveg tanúsága szerint ő engedélyezte) halljuk a játékot a tűzzel, melyet ő maga idézett elő. Fischer mestere volt a retorikai frazeálásnak, annak a kifejezési módnak, mely a pianizmus romantikus iskolájának elengedhetetlen részét képezte, és többé-kevésbé ki is halt, mire ezek a zongoraestek sorra kerültek. Kivételt az e korból származó zongoristák képeznek, mint Cherkassky, Rubinstein és maga Fischer. Ennek a stílusnak bizonyos értelemben el kellett tűnnie, mert követése túl nehéznek bizonyult, hacsak nem volt a művész a legmagasabb fokú integritás és művészi érzékenység birtokában. Csakúgy, mint a „bel canto” énekiskolának, ahol számos rubato-hatást, rallentandót és jó adag dekoratív haszontalanságot iktattak be önkényesen (és néha látszólag találomra) a zenébe, s mely egyszerűen túl nehéznek bizonyult, hogy e stílus túlzás nélkül követhető legyen. Így korunk művészi órája Shura Cherkasskynál és Annie Fischernél hagyta lefutni a homokot, előadásaikat életükben a lehető legjobban megőrizve, de nem biztatva más művészeket erre a játékmódra. Időnként akad még egy-egy excentrikus ember, aki stilisztikailag az ő múzsájukat követi, de összességében e felvételek már egy eltűnt zenei világra nyitnak ablakot.

Chopin Balladája azért is figyelemre méltó, mert Fischer 1994. október 24-i utolsó szolnoki nyilvános hangversenyéről való. Programján csak Mozart d-moll zongoraversenye szerepelt és a kísérőfüzet szerint előre kikötötte, hogy nem játszik ráadást. Mozart-előadását azonban a közönség olyan lelkesen és hangosan ünnepelte, hogy Fischer „rezignáltan” visszatért a zongorához és ráadásokat kezdett játszani ... Schubertet, Chopint és Lisztet, egy egész sorozatot, messze túllépve a Mozart zongoraversenyére fordított időt. Ironikus módon, e késői előadásnak halkabb és fémesebb a hangja, mint az 1977-es felvételé; a magas hangok redukálása és mind a sávközép, mind a basszus feljavítása csodát művel. De milyen előadás! Sajátos, rendkívüli energiája van, mintha Fischer tudná, hogy ez lesz utolsó nyilvános fellépése és meg akarná osztani hallgatóságával mindazt, amije még maradt. Körülbelül a harmadánál hirtelen sötét hangulatba kerül és a fortepedált használja, hogy összemossa a hangokat, melyből csak akkor lép ki, amikor visszatér a fődallamhoz.

Az 1978. február 7-i hangverseny, melyen Schumann Fantáziája és Chopin Szonátája hangzott el, a felvételen ugyancsak valamelyest fémesen szól; készítse tehát elő az audio szerkesztőt e sávokhoz is. Ezúttal Fischer különösen feldobott hangulatban volt, így ezek az előadások a Schumann-mű második tételében előforduló néhány elütés ellenére parázslanak az intenzitástól. Ez a (jobb híján) ideges impulzivitásnak nevezhető érzés Fischer Chopin Szonáta-interpretációját is átjárja, és a lengyel zeneszerző zenéjét közelebb hozza Beethovenről vagy Lisztről alkotott felfogásához (aki maga is Chopin barátja volt). Modern korunkban, amikor a műveket úgy próbáljuk előadni, ahogy szerintünk maga a zeneszerző tette, vagy legalább úgy, ahogy erre a zeneszerző életében sor került, a Fischer Anniéhez hasonló, az átlagtól eltérő interpretáció a zeneszerző „szándékának” különös, ha nem is szándékos elferdítésének tűnhet. De ki tudja, mi volt valójában a zeneszerző „szándéka” ebben a műben és hogy mindig ugyanúgy játszotta-e? Egykor talán maga Chopin is ugyanolyan lázas intenzitással adta elő például e szonáta Scherzóját, mint amilyen benyomást Fischer kelt, amikor miniatűr Mephisto keringővé változtatja a szélső részekben és meglepően lágy nocturne-szerű hangulatot kelt középen. A lényeg az, hogy a kotta megengedi ezt az értelmezést, de annak kísérletét még senki másnál nem hallottam. A Gyászinduló közepén, a panaszos dúr-dallam során a tempót is felgyorsítja egy kicsit, míg az indulót lassabban játssza.

A jól ismert Kinderszenen itteni előadása játékosabbnak és mint ciklus szerkezetileg „kötöttebbnek” tűnik, mint sok más előadás, beleértve Clara Haskilét is, bár a „Träumerei” különösen lágy és vágyakozó olvasatot kap. Ezt a nagyszerű előadást háttérbe szorítja azonban Schumann Szonátájának izzó interpretációja, ahol mélyen a billentyűkbe ás, hogy (a nem túl tökéletes hangzás ellenére) a valaha hallott legmeglepőbb hangzást hozza ki belőlük. Időnként motorikus ritmusba csap át, mely lehetővé teszi számára, hogy minden megerőltetés nélkül zenéljen, máskor visszafogja a tempót és nagyon hatásosan kiszélesíti a frázist. Megint máskor beleveti magát a basszus-hangokba, mint egy párduc, amikor áldozatára les a bozótban. De soha nem kiszámítható, mechanikus vagy nélkülözi az egyes frázisokhoz szükséges érzelmet.
Ez a sorozat az ideálisnál gyengébb hangzás és az elég jó, de nem ragyogó Kinderszenen ellenére is nélkülözhetetlen mindazoknak, akik már Fischer-rajongók. Akik még nem fedezték fel őt, azoknak kezdésként a BBC Legends CD-je ajánlható, mely jobban hangzik és néhány meglepő előadást is tartalmaz. Előbb vagy utóbb azonban erre is vágynak fognak.
(Lynn René Bayley - Classical Music Reviews - Composers & Works, Fanfare Magazine, 2015. február 26, csütörtök)

Cím: Encore In Concert

Zeneszerzők: Franz Schubert; Frédéric Chopin; Robert Schumann

Előadó: Fischer Annie (zongora)

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32750-51

2015. április 13.Hungaroton

Szimfóniák és hegedűverseny 9785-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Fanfare: Szimfóniák és hegedűverseny

Joseph Martin Kraus (1756–1792) nem a „svéd Mozart”, Haydn vagy Beethoven, de saját hangvételének jellegzetes vonásai e három szerzővel rokonítják. Németországban született, de karriert Stockholmban, III. Gusztáv udvarában csinált. Minden műfajban alkotott, s bár nem volt olyan termékeny, mint Mozart, mégis jelentősen hozzájárult a hangverseny-repertoár bővítéséhez, melynek itt három példájával találkozunk.

Az itt található két szimfónia 1781-ban és 1782-ben íródott, néhány évvel stockholmi letelepedése után (1778). 1781 júniusában Kraus zárt körben, a királyi család jelenlétében adatta elő Proserpina nevű egyfelvonásos operáját, mely végre felhívta magára a király figyelmét, aki megbízta őt egy opera komponálásával az épülő új operaház megnyitójára. A megbízásból számtalan ok miatt soha nem lett előadás a király, a zeneszerző vagy akár a szövegkönyvíró életében. Kraus vigaszdíja egy hosszú európai utazás lett, hogy megismerkedjen a zenei újdonságokkal. Az út során találkozott Gluckkal, Haydnnal (és minden valószínűség szerint Mozarttal is). Hegedűversenyét (VB 151), melyet eredetileg 1777-ben, Svédországba történő kivándorlása előtt írt, 1783-ban Bécsben dolgozta át.

Mindhárom művet fuvolákra, kürtökre, vonósokra és csembalóra hangszerelte, melyekhez a Capella Savaria a basszus alátámasztására fagottot is társít. Mindkét szimfóniának és a concertónak is külön csellószólama van, mely csak később vált általánossá a zenekari partitúrákban. A C-dúr szimfónia rövid, alig 12 perc tartamú mű; legkidolgozottabb része az első tétel. Akár nyitány is lehetne. A cisz-moll szimfónia anyaga azonban terjedelmesebb. Négy tétele, mely nyilvánvalóan az akkor új Sturm und Drang stílusban íródott – melyet mi Mannheimmel azonosítunk –, szerintem nem véletlenül Beethovenre mutat előre. A hegedűverseny viszont inkább Mozart, mint Haydn módjára fogant, de annak is megvan a maga gyönyörűsége, különösen a második tétel kecses dallamában. Kalló csodálatos, alsó regiszterrel rendelkező hegedűhangját (mely fontos ebben a concertóban) jóval a zenekar előtt vették fel.

McGegan A=430-ben állapította meg a zenekar hangmagasságát, ami megfelelően hangzik. Ez nem az a hangzás, amitől a festék is lepattog a falról. Kollégája, a VB-számos Bertil van Boer szerint e darabok hangszerelése inkább kamara-előadást, semmint nagyobb hangversenyt kíván, s erre a Capella Savaria alkalmas méretű. Élveztem ezeket az előadásokat. Tempójuk eleven, de nem túlhajszolt. Ennek előrebocsátásával sem szeretném nélkülözni e szimfóniák friss előadását Petter Sundkvist vezényletével modern hangszereken és kissé szélesebb sávon (Naxos). Mellékes javításként megadom a javított VB-számokat a tematikus katalógus második kiadásából: ez azonban csak a C-dúr szimfóniát érinti. (Alan Swanson - Classical Reviews - Composers & Works, Fanfare Magazine, 2015. február 22., vasárnap)

Cím: Szimfóniák és hegedűverseny

Zeneszerző: Joseph Martin Kraus

Előadók: Kalló Zsolt (szóló) és a Capella Savaria, vezényli Nicholas McGegan

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32733

2015. április 13.Hungaroton

Végh: String Quartets 9770-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Fanfare: Végh: Vonósnégyesek

Végh János (1845–1918) kiváló magyar zeneszerző és zenepedagógus volt. Kompozíciói között egy Hubay Jenő által előadott hegedűszonáta, két szimfónia, egy mise, zongora-muzsika, dalciklusok és számos egyéb mű található. Emlékének fennmaradása Liszttel való szoros kapcsolatának valamint a Dante Szimfónia és más zongorára, négy kézre és két zongorára írt Liszt-mű átdolgozásának köszönhető. Végh-műveiből az egyetlen rendelkezésre álló felvételt Leslie Howard készítette Liszt zongoramuzsikája teljes sorozatának 35. kötetében; a Valse de concert Végh Suite en forme de valse című, zongorára négy kézre komponált művén alapul.

A különös CD, mely Végh három átlag-hosszúságú vonósnégyesének első felvétele, bizonyos fokig beugratásnak tűnik. A kísérőfüzetből csak azt tudjuk meg, hogy „ifjabb Végh János kéziratban maradt három vonósnégyesének a felkutatása a korhű hangszereken játszó Authentic Quartet érdeklődését és ügyszeretetét dicséri, mely megalakulása óta gyakran örvendezteti meg a zenekedvelőket 18-19. századi közép-európai és magyar zenei ritkaságok megszólaltatásával.” Az előadók reklámozása az általuk játszott ismeretlen zenéről szóló információ helyett nem teljesen félrevezető (szemben Monty Python magyar kifejezés-gyűjteményével), de megválaszolatlanul hagyja a két alapvető kérdést, mely bárkiben felmerül, aki a CD-t kézbe veszi: mikor íródtak ezek a darabok és miért játssza őket a szórakoztató elnevezésű Authentic Quartet A=430-ra hangolt hangszereken, hozzávetőleg a historikus gyakorlat stílusában? (Azt sem sikerült megtudnom – és ez az én, triviálisabb kérdésem – hogy Végh János rokona-e a nagy hegedűs/karmester Végh Sándornak).

Végh meglehetősen hatásos kvartett-írásmódja jó dallam-készségű és hangszerelésben és formában jártas zeneszerzőről tesz tanúbizonyságot. Zenéje konzervatívabb és kevésbé kromatikus, mint Liszté vagy Wagneré; inkább Schumann vagy Dvořák kevésbé intenzív oldalához hasonlítható, de egyedi zamata van. A mód, ahogy a komoly, introspektív lassú tételeket tetszőlegesen felszabadult tánctételek és zseniális nyitó Allegrók követik – itt-ott Tarantella fináléval – a kvartetteket inkább divertimentóként vagy zsáner-darabokként tűnteti fel, mint egységes, négytételes, a klasszikus modellt követő kompozícióként.

Aztán ott az F-dúr kvartett második, „Serenatina” nevű tétele, a spiccesen dülöngélő kávéházi zene kirobbanóan jókedvű, általános tetszésre számot tartó darabja, melyet minden vonósnégyesnek ráadásként kellene játszania. Ez a legjobb az összes tétel közül az Authentic Quartet előadásában. Olyan benyomást kelt, mintha egy későbbi zeneszerző, mégpedig Fritz Kreisler műve lenne, s ez a tény más fénybe állítja Végh állítólagos komolyságát a kvartett többi tételében. Fokozza a korong zenei humorát a g-moll kvartett második, Presto feliratú tételének, egy élvezetes, bolondos hangzású néptáncnak a váratlan újbóli megjelenése kissé kibővített formában a D-dúr kvartett Vivace tételeként.

Rejtély, hogy miért játssza az Authentic Quartet Végh vonósnégyeseit „régi zenei” hangolással és előadói gyakorlattal. Gyanítom azért, mert ez a játékstílusuk függetlenül attól, hogy a repertoár dúsabb hangzást és romantikus hozzáállást kívánna. Bár e zenét magától értetődő beleérzéssel és lendülettel játsszák, nem keltették első osztályú vonósnégyes benyomását. Mindhárom kvartettben vannak olyan szakaszok, ahol az intonáció minden hangszer számára igazi problémát jelent – például a szólóhegedűnél a D-dúr kvartett kezdetén – vagy olyan szakaszokban, ahol mind a négy hangszer hangosabb dinamikával játszik, néha úgy tűnik, mintha nem választották meg a hangolást, amitől a textúra túl tömörré válik. Rejtélyes korong, de Végh vonósnégyesei megérdemlik a felfedezést.
(Paul Orgel - Classical Reviews - Composers & Works, Fanfare Magazine, 2015. február 1., vasárnap)

Cím: Végh János: Vonósnégyesek

Zeneszerző: Végh János

Előadók: Authentic Quartet - korhű hangszereken

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32726

2015. április 13.Hungaroton

Bartók Új sorozat: Sonatas for Violin & Piano Nos 1, 2 - Sonata for Solo Violin 8580-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Fanfare: Bartók Új Sorozat

A Hungaroton Bartók Új Sorozatának, mely a zeneszerző műveit (zongoramuzsikáját és néhány kórusművét) 31 CD-én és SACD-én fogja bemutatni, ez a 15. darabja. Bartók Béla műveinek 1970-es teljes Hungaroton kiadása 29 CD-ből állt; most talán néhány kevésbé ismert mű is szerepel. A sorozat 2006-ban, Bartók halálának 125. évfordulóján indult és a tervek szerint 2011-re kellett volna befejeződnie, de mindmáig csak a korongok mintegy fele jelent meg. Kocsis Zoltán a Hungaroton egyszemélyes zenekara; nemcsak a zongoraműveket és a zongorás kamarazenét játssza, de majdnem mindent maga is vezényel. Kivéve, amikor a zongoraversenyekben a hangszer előtt ül.

Kelemen Barnabás majdnem ennyire jelen van mindenütt: ő játssza Bartók concertóit és szonátáit is. A Fanfare 34:5 számában Barry Brenesal dicsérte az előadásában megszólaló II. hegedűversenyt, mely majdnem olyan kiváló, mint a Székely/Mengelberg-féle; a 28:4 számban pedig Jerry Dubins áradozott Kelemen produkciójáról a Brahms-szonátákban (Vásáry Tamással). Kelemen és Kocsis az I. szonáta Allegro appassionatóját csaknem őrült intenzitással szólaltatja meg, kifacsarva belőle mindent az utolsó cseppig. A lehető legszorosabb a kapcsolat köztük: olyanok, mint egy négykezes lény. Kelemen technikája ragyogó: mélyre ás és a magasba repül minden cincogás nélkül, és mindhárom tétel gyöngéd pillanataira lágy, selymes angriffet talál. Pompás pianissimói soha nem remegnek, nem csuklanak meg. Kocsis is lubickol és tündököl.

A korábbi Bartók-összkiadás, mely a duo-szonáták két, számomra legkedvesebb előadását tartalmazza, hasznos összehasonlításul szolgál. Szeretem Kremer szabad, világos hangját és nyíltszívű játékát, melyet Smirnov hűségesen támogat, és a felvétel rokonszenvesen élénk hangzását (mely szokatlan abban a sorozatban). Számos összehasonlítás után azonban a régi előadások egy picit felületesnek tűnnek; hangszínük és élénkségük inkább külsődleges, mint belülről jövő. Nem állítom, hogy az új előadások jobban tetszenek, mint Kremeré, de talán jobban megfelelnek Bartók szándékának: föld-közelibbek és jobban összhangban vannak nem csak a zenei frázisokkal és az előadó virtuozitásával, hanem a népi elemekkel is, mely a zeneszerző valamennyi művét átjárják. Emlékeztetnek az eredeti hengeres felvételekre (a 44 duóhoz mellékelve), melyekről a korábbi számunkban tudósítottam.

Az új Hungaroton felvétel CD-jéből hiányzik az 1972-es felvétel csillogása, de SACD-rétege azonos vele; a hegedű életre kel és a zongora majdnem túl visszhangos. Számomra megmagyarázhatatlan okból, a surround sound mindkét hangszeren mindkét világ legjobbikát nyújtja.

A szólószonáta befejezése után Bartók találkozott Menuhinnal, hogy megvitassa vele a vonóvezetést, az ujjrendet és a finálé játszhatóságát. A zeneszerző egy félhangos változatot is készített arra az esetre, ha az eredeti negyedhangos verzió túl nehéznek bizonyulna, de ebben nem jutottak egyességre Bartók halála előtt. A szonáta kiadására Menuhin közreadásában került sor, a kevésbé nehéz alternatívával. Bartók Péter, a zeneszerző fia 1994-ben újra kiadta Menuhin változatát, de visszaállította a negyedhangokat. Ezt a kottát használja Kelemen, aki bagatellizálja a mű virtuóz jellegét, mely igazi zenei virtuozitás. A kezdő Chaconne nyugodt és méltóságteljes, a fúga gazdag és világos. Az Adagio gyászosan éneklő, míg a Presto finale színtiszta falusi tánc; negyedhangos nehézségei alig észlelhetők. Nem mintha Kelemen játékában könnyűnek tűnnének. A technikai kivitelezés alig érezhető; a szonáta most csupán zene és nem az eladó számára kihívást jelentő kötelező darab többé. Bizonyára ezt akarta a zeneszerző hallani.
A duo-szonáták itt hallható előadása olyan csodálatos, amilyet csak hallhat az ember. A szólószonátáé azonban minden összehasonlítást felülmúl.
(James H. North - Classical Reviews - Composers & Works, Fanfare Magazine, 2015. február 8, vasárnap)

Cím: Bartók Új Sorozat: I. és II. hegedű-zongoraszonáta - Szonáta hegedűre

Zeneszerző: Bartók Béla

Előadók: Kelemen Barnabás (hegedű), Kocsis Zoltán (zongora)

Katalógusszám: Hungaroton, HSACD 32515

2015. április 13.Hungaroton

Hegedűversenyek 9801-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Fanfare: J. S. Bach: Hegedűversenyek

A Capella Savaria CD-műsorában a koncertmester Kalló Zsolt Bach két hegedűversenye mellé (a-moll és E-dúr) beemel két saját hegedűverseny-átiratot is (d-moll és g-moll), noha a CD-mellékletből nem derül ki egyértelműen, hogy melyiket szánta a lemez gerincének. A Capella Savaria, amely a CD-borító szerint Magyarország első, korhű hangszereken játszó kamarazenekara, az első hegedűverseny nyitótételét rendkívül energikusan adja elő, mindezt illő mértékkel. A hegedűjáték szépen belesimul a zenekari tuttiba, csak időnként döbbenünk rá, hogy szólóhangszert hallunk. Míg a hegedűjáték vitalitásában emlékeztet Isaac Stern stílusára, a hegedű kicsit fanyar, mégis feszes játékmódja a zenekar e felvételét egészen egyedivé teszi. A hegedűszóló a versenymű Andante tételében kerül előtérbe, (amely Tamás Katalin CD-kísérő szövege szerint a ritornello és passacaglia keveréke) noha a continuo is végig fontos szerepet játszik. (Kalló átiratában kíséretként a csembaló mellett egy archlute (lant) és egy fagott is szerepel.) A hegedűszóló szinte végig uralja a zárótételt is lendületes, egyben elegáns előadásmóddal.

A zenekar és a szólista is elragadó lendülettel játssza a második hegedűverseny első tételét, de akárcsak az előző Bach-műben, a gyors tempó itt sem jelent kihívást sem a szerző sem a hallgatóság számára; az átvezető kadencia pedig tömörsége ellenére is szívbemarkoló. S ha azt gondolnánk, hogy mind ez nem fokozható, tévedünk: Kalló szenvedélyes, szinte énekhangot idéző hegedűjátéka még rátesz egy lapáttal. A zenekar, és a szólista sem veszi túl érzelgősre a lassú tételt, és a zárótétel elevensége sem kizárólag a gyors tempónak tudható be.

Az átiratban előadott d-moll hegedűverseny első tételét a zenekar ugyancsak élénk tempóban kezdi (Tamás itt Vivaldi egyik hegedűversenyének, az RV 208 számú “Nagy Mogul” című művének Bachra gyakorolt hatását véli felfedezni). Mindenesetre Kalló ebben a tételben csillogtatja meg leginkább virtuozitását, itt ismerhetjük meg legjobban játékának rendkívül változatos kelléktárát. A második tétel (egy újabb passacaglia) szintén hatékonyan ötvözi a szólót a zenekarral, mindezt nemcsak szembetűnő intenzitással, de kellő derűvel is egyben. A finálé vidám témája szinte ragályosan fülbemászó; Kalló pedig újra megcsillogtatja bravúros technikáját.

A g-moll hegedűverseny átiratát Kalló a BWV 1056 számú f-moll csembalókoncert alapján készítette, melynek nyitótétele kevésbé extrovertált mint a programban szereplő többi tétel. A középső, lassú tételt, amely Tamás feltételezése szerint egy korábbi oboaverseny egyik tétele is lehet, Kalló könnyeden, néhol már-már ernyedten játssza a pizzicato kíséret mellett, végül aztán a zenekar a zárótételben beindítja a rakétákat.

Azok, akik ugyanezekre a művekre kíváncsiak korhű hangszereken, feltehetik Amandine Beyer és a Gli Incogniti lemezét (Zig Zag 70501; a művet a Fanfare 31:6-os számában „melegen” ajánlottam), illetve meghallgathatják Monica Hugget és a Sonnerie felvételét (Gaudeamus 356, melyet „szívből” javasoltam a Fanfare 30:6 számában). Kalló káprázatosan vibráló zenei egyénisége a Capella Savaria Bach-lemezének minden egyes hegedűversenyében megmutatkozik, s ez nemcsak adrenalin-pumpáló életerőt sugárzó előadásmódjában, hanem felfedező erejű kreativitásában is kifejezést nyer. A Capella Savaria legfőbb erénye ezen a lemezen az, hogy nem holmi bágyadt régizenész-módra játszanak, s nem az áhítat patika-mérlegén adagolják a zenét. A kristálytiszta hangminőségben felcsendülő élénk muzsika még azok számára is ajánlott, akik nem kedvelik a korhű hangszeres felvételeket.

Ezen a lemezen márpedig a történelem a lehető legszebb módon elevenedik meg előttünk, úgyhogy aki csak tudja, azonnal vegye meg! (Robert Maxham)

Cím: Hegedűversenyek

Zeneszerző: Johann Sebastian Bach

Előadó: Kalló Zsolt és a Capella Savaria

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32749

2015. április 08.Hungaroton

Operaáriák 9794-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

IRR: Operaáriák

A Hungaroton CD-jén az Armel Operaverseny és Fesztivál két díjnyertese került össze, bár a duettekhez képest nem eléggé „össze”. A 2012-es verseny legjobb női énekeséül Victoria Markaryan grúz szopránt, férfi megfelelőjeként Philippe Brocard francia baritont ítélték. A választott áriák némelyike elcsépelt. Ilyen például a ‘Caro nome’, ‘O mio babbino caro’ és a ‘Largo al factotum’. Markaryan Amina ‘Ah! non giunge’ dalát (Az alvajáró) ragyogó tónussal és elevenen szólaltatja meg; az előtte elhangzó szépen frazírozott ‘Ah! non credeában’ egy pici sóvárgás, sőt szomorúság is rejlik a hangjában. A ‘Ruhe sanft’-ban (Zaïde) szépen valósítja meg a felfelé ugrásokat, Saint-Saëns Parysatisának ‘Le rossignol et la rose’ sorát pedig finoman írja körül. Említetlenül hagyott számai a ‘Qel guardo’ (Don Pasquale) és a ‘Je veux vivre’ (Roméo et Juliette). A trillákban nem igazán jó.

Brocard a megszólaltatott három Mozart darabba lendületet visz: Papagenóként például könnyed hangindítással; Nilakantha ‘Lakmé, ton doux regard’-jában enyhe legató-használattal, míg a Puritánok ‘Ah! per sempre’-jében mindkettőről és lekerekített hangzásról tesz tanúbizonyságot.
Lescaut ‘Ah, quoi bon I’économie’ -jának megformálását (Manon) koncentrált könnyedség jellemzi, mely nagyon vonzó számomra. Brocard hangszíne inkább teljes bariton, mint bariton-martin vagy basszbariton. A ‘Largo al factotum’ árián senki tényleges éneklési képességét nem óhajtom lemérni, bár túlzás nélkül interpretálja. Brocard méltón egészíti ki a francia baritonénekesek nem túl széles körét.
A Szegedi Szimfonikus Zenekart Gyüdi Sándor vezényli.

Cím: Operaáriák

Zeneszerzők: Wolfgang Amadeus Mozart, Vincenzo Bellini, Gioachino Rossini, Gaetano Donizetti, Giuseppe Verdi, Giacomo Puccini, Jules Massenet, Camille Saint-Saëns, Léo Delibes, Charles Gounod

Előadók: Victoria Markaryan (szoprán), Philippe Brocard (bariton), Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel Gyüdi Sándor

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32739

2015. április 01.Hungaroton

Hegedűversenyek 9801-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Gramophone: J. S. Bach: Hegedűversenyek

Az 1981-ben alakult Capella Savaria nem csak Magyarország, hanem talán egész Kelet-Európa első régi zenei együtteseként szerzett elismerést magának. Lemezre vett repertoárjuk általában a fősodrású barokk zenét járja körül, így nyilván kellemes változást jelentett számukra, amikor a stúdióban Bach szólóhegedűre írt versenyműveinek társaságában találták magukat.
Figyeljünk a “szóló” szóra. Nem a szokásos két szóló-koncertós kínálatról van szó a mindig-ragyogó d-moll kettősversennyel. Itt a várakozásnak megfelelően az e-moll és az a-moll, valamint két rekonstruált versenymű szerepel, melyekről az a vélekedés járta, hogy eredetileg hegedűre íródtak, de csak későbbi csembaló concerto-változatokban (d-moll illetve f-moll-ban) maradtak fenn. Mindkettőt korábban is számtalanszor lemezre vették, de szerintem ez az egyedi párosítás kevésébé szokásos.
Előadásukkal kapcsolatban az első benyomás a tiszta és kidolgozott hangzás, melyet a játékosok energikussága segít.
Egy idő után azonban kicsit nyomasztóvá válik, mivel a szólista meglehetősen közel, a csembaló és a kettős nyakú basszuslant pedig kicsit túl hangsúlyosan van jelen az egyensúlyban. Mi több, Kalló Zsolt szólóhegedűjének közvetlensége nem mindig válik javára: bár játékát élénkség és gyorsaság jellemzi, helyenként nélkülözi a kecsességet és az intonációs pontosságot, s a d-moll concerto kezdő ütemeit kicsit cincogva szólaltatja meg.
Az a-moll concerto néhány váratlan, de eleven legatóján kívül nincsenek előadói díszítések; sok tempót viszont feszesnek, sőt néha elsietettnek találtam. Az utolsó tételekben azonban jól eltalálja Kalló, ahol erőteljesen örömteli tánc érzetét kelti. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy a lemez a nagyon ajánlott kategóriába kerüljön.
(Lindsay Kemp)

Cím: Hegedűversenyek

Zeneszerző: Johann Sebastian Bach

Előadó: Kalló Zsolt és a Capella Savaria

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32749

2015. április 01.Hungaroton

Csellóversenyek 9786-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Fanfare Magazin: Moór: Csellóversenyek

Hihetetlen! Nemrégiben, a 37:5 számban, egy szerintem teljesen valószerűtlen mű, Moór Emánuel (1865–1931) romantikus kétcsellós versenyművének recenzióját tettem közzé. A recenziót a hitetlenkedés kifejezésével kezdtem; a látszólag lehetetlen ötlet láttán így kiáltottam fel: “ki gondolta volna!”. Bármennyire újdonságnak számít is, Moór kettős csellóversenye figyelemreméltóan szép műnek bizonyult. Valójában mindaz, amit ettől a viszonylag ismeretlen magyar zsidó zeneszerzőtől hallottam — valljuk be, nem sokat — tökéletesen meggyőzött arról, hogy itt kincs van elásva és vár feltárásra.

Nem is olyan rég Moór Emánuel neve még nem mondott nekem semmit. A zeneszerző csak 2008-ban került érdeklődésem látóterébe: a Cello Classics egy lemezén két csellószonátája található. Azonnal megragadott, olyannyira, hogy a CD felkerült a 2008-as kívánság-listámra. Azóta Moórtól alig jelent meg lemezen valami, eltekintve a fent említett két-csellós versenyműtől, melyet a 37:5 számban ismertettem. Így annál inkább meglepett, amikor megérkezett a Hungaroton új CD-je a komponista zenéjével, ami ráadásul annak a darabnak egy további felvételét tartalmazza. Ezt egészíti ki Moór félig „normális” cselló-versenye: a normális rész az, hogy egyetlen csellóra íródott szólószerepben, a nem-annyira-normális fele pedig, hogy a meglehetősen szokatlan cisz-moll hangnemben van, mely jórészt kizárja a cselló három üres húrjának, a C, G és D-nek a használatát. Mindazonáltal a mű gyönyörűség, hozza mindazt, amit Moór zenéjével való korábbi találkozásaim alapján reméltem és vártam.
Csakúgy, mint a kétcsellós versenymű, a szólókoncert is négytételes. Largóval kezdődik, melyben a csellistának zenekari kísérettel kell eljátszania néhány remekül hangzó, cadenza-szerű szakaszt; a tétel azonban hamarosan egy szívbemarkoló, lüktető melódiába megy át, emlékeztetve kicsit Bruch Kol Nidréjére. De a melankolikus hangulat nem tart soká; virtuóz ragyogás váltja fel, mely ma bizonyos fokig Dvořák h-moll csellókoncertjére emlékeztet bennünket. A rövid scherzo-szerű Presto tétel teli van lendülettel, míg az azt követő pompás Adagio megindító, fájdalmas romantikus idill, s a fináléban egyfajta nyers katonai ritmusmotívum váltakozik lágyabb színű lírai szakaszokkal.

A tényből, hogy Moór cisz-moll concertója technikailag annyira ijesztőnek tűnik — először is a sok kettősfogás gyors tempóban —, logikusan arra következtethetnénk, hogy a zeneszerző a cselló Paganinije volt, ami nem igaz. Fő hangszere az orgona és a zongora volt. Majdnem azt mondhatnánk, hogy Moór — legalábbis az a kis rész, amit a zenéjéből tudunk — Pablo Casals kreatúrája volt. A híres csellista hallotta Moór néhány kompozícióját, összebarátkozott vele, bátorította őt, és zsenivé kiáltotta ki. Moór csellóművei, melyeket Casals hallhatott, az 1906-os szólókoncert és az 1908-as kétcsellós versenymű előtt keletkeztek és valószínűleg három szonátát csellóra és zongorára valamint az op. 61-es első, E-dúr concertót foglalták magukba, melyek mindegyikét a kor ünnepelt csellistái adták elő, többek között Alfred Piatti és Popper Dávid. Érdemes megjegyezni ezt a tényt, hisz Moór Casals megjelenése előtt sem volt jelentéktelen figura, de Casals annyira fontos ösztönzést jelentett a kreativitására, hogy a Casalsnak dedikált és általa bemutatott cisz-moll koncertet számos csellót foglalkoztató mű követte, melyek többségét ugyancsak Casals mutatta be.

Csak akkor jöttem rá, mennyire elfeledett és mellőzött szerző Moór, amikor mélyebben beleástam magam műveinek jegyzékébe. Alig tucatnyi CD szerepel benne, s legtöbbjük csak felületesen ismeri a zeneszerző csellódarabjait. Komponista-termésének teljes jegyzéke viszont, melyet az emanuel-und-henrik-moor-stiftung.de/Emanuel/works alatt találtam, 151 opusszámmal ellátott és további 69 opusszám nélküli művét tartalmazza. Nagy részük kéziratban maradt fenn, soha nem került kiadásra. Különösen megdöbbentő, hogy semmiképp nem jelentéktelen darabokról van szó: egy tucat szimfónia, concertók zongorára, hegedűre, zongorára és hegedűre, hegedűre, csellóra és zongorára (melyet Cortot, Thibaud és Casals mutatott be), vonósnégyesre és zenekarra, zongorás triók, zongorás kvartettek, misék énekszólistákra, kórusra és zenekarra, dalok és nyolc opera.
Ha az ember meghallgatja az ezen a korongon található két versenyművet, rájön, hogy Moór alapvetően szimfóniaszerző. A szélesen felrakott zenekari összeállítás valamiképp Brahmshoz és Dvořákhoz hasonló. Merész, sodró lendületű, nagyszerű hangszeres részletekkel teli zene ez; a nagyformák kezelésében biztos kézről árulkodik. Úgy érzem, hogy ha Moór szimfóniái ismertségre tennének szert, szimfonikus zeneszerzőként Dvořákkal egy szinten tartanák számon. CPO, Naxos, Toccata, hol vagytok? Ideje lenne Moórt választani.

Ez a kiadás minden vonatkozásban előnyben részesítendő a kétcsellós versenymű Qin Li-Wei és Sebastian Comberti csellistákkal készített felvételével szemben, melyet a Cello Classics 37:5-es számában ismertettem. Azon a felvételen Moór Brahms Kettősversenye gyenge felvételének társaságában jelenik meg Qian Zhou hegedűs közreműködésével. A végén ugyan ajánlottam a korongot, de csak Moór műve miatt, melyet korábban legjobb tudásom szerint nem vettek lemezre. Szabó Péter és Ildikó csellisták technikailag messze jártasabbak és kulturálisan ráhangoltak erre a zenére; s ami legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, hogy Hamar Zsolt karmester teljes mértékben érti e kották szimfonikus jellegét és a magyar Miskolci Szimfonikus Zenekart vibráló, eleven előadásokban dirigálja.

Magától értetődik, hogy e lemez őszintén ajánlható, de az is komolyan ajánlható, hogy valamelyik vállalkozó kedvű lemezcég valóban álljon neki és kezdje el lemezre venni Emanuel Moór műveit, mert megjósolhatom, hogy ő lesz a következő nagy dobás és pénzt csinálhat belőle bárki, aki először kerül oda.
(Jerry Dubins, Fanfare Magazine 38:3-as (2015 január/februári) száma)

Cím: Csellóversenyek

Zeneszerző: Moór Emanuel

Előadók: Szabó Péter (cselló), Szabó Ildikó (cselló), Miskolci Szimfonikus Zenekar, vezényel Hamar Zsolt

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32728

2015. január 28.Hungaroton

Fischer Annie: The Essential Collection 9793-200px
2 699 Ft 2 899 Ft A teljes album ára

Fono Forum: The Essential Collection

A Hungaroton a nagyszerű zongoraművésznő (1914-1995) születésének századik évfordulójára adja ki ezt a válogatást a művésznő több mint hét évtizedes karrierjének legjelentősebb felvételeiből. Beethoven zongoraművei mindig is központi szerepet játszottak repertoárjában. Így 1977-ben (a Beethoven-évben) a Zeneakadémián előadta a nagy zeneszerző mind a 32 szonátáját, mégpedig rendkívüli fizikai és mentális teljesítményt nyújtva röviddel egymás után kétszer is: délelőtt fiatalokból álló közönségnek, majd esti koncerten. Amikor pedig „végzett” a koncertekkel, az összes szonátát felvették vele hanglemezre.

Mikrofonbetegségtől gyötörve

Fischer Annie ugyanakkor nem szerette a hangfelvételeket, szinte elviselhetetlen volt számára a gondolat, hogy a spontán ihletettség megnyilvánulásait „örök időkre” rögzítsék a hanghordozón. Férje, a zenetörténész Tóth Aladár mindig kinevette „mikrofonbetegsége” miatt. A művésznő a szonáták e legendás felvételének kiadását sem engedélyezte életében, a Hungaroton csak 1996-ban jelentethette meg. Koncertjein mindig fontos szerepet kaptak Beethoven szonátái, azonban soha nem a jelentős és népszerű darabokra helyezte a hangsúlyt. Így a Beethoven által is nagyra tartott Fisz-dúr szonáta (Op. 78) csak ritkán hallható koncerttermekben.

Cím: The Essential Collection

Zeneszerzők: Liszt Ferenc, Ludwig van Beethoven, Wolfgang Amadeus Mozart

Előadók: Fischer Annie (zongora), a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel Lukács Ervin (5)

Katalógusszám: Hungaroton, HCD 32730

2015. január 12.Hungaroton